Sz. Tóth Gyula (Tanári notesz)
Magyar–japán. Kézben a könyv. Első fogásra vaskos, nehéz (600 oldal, rengeteg
korabeli fotóval, hatalmas forrásanyaggal). Kiss Sanyi örömmel adta a
tiszteletpéldányt, én ámulva vettem. És persze nagy köszönettel. Japán vonzásában, ez lett a főcím, a
fontos, történetvezető alcím: Magyarok,
akik szerették Japánt. Komplex kultúratörténet.
Az oktatás szempontjából nézve: műveltségterület (történelem, családtörténet,
ipar, kereskedelem, szállítás, politika, földrajz, életregény, Európa–Japán
közvetlen kapcsolódásokkal, beágyazódva a világtörténelembe, földrészeket
átszelve, a köz- és magánérdekek-értékek-szándékok és attitűdök viharában.)
Szóval: „feladat”. Impozáns, sokszálú és nagy ívű, múltat és jelent összekötő,
mát és jövőt figyelmeztető mű. A nemzetek közötti előítéleteket emberi teremtő
tevékenységek példáival „eloszlató” hatalmas anyag. Kerüljön terítékre, kapjon
minél nagyobb nyilvánosságot, boncolgassák az emberek hetedhét határon túl. Nagy
gratuláció a feltáró-összegző munkáért. (Az külön ajándék, hogy még a kézirat
olvasásakor, a szerző kérésére, a szövegek nyelvi szemlézésében is részt
vehettem, s mint írja a köszönetnyilvánítások sorában, ez is segítette a
„teljességet”.) És mennyi nagy tanulság, és megannyi következmény. Ez
jóval több, mint magyar–japán. Olvasóknak, kivált kutatóknak, tanároknak
ajánlott. (2017. május 5.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése