Miről szól a könyv?

A magyar-japán gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról szól ez a könyv. 1869-től 1959-ig, azaz kilenc évtized, történéseit írja le részletesen a szerző, de bevezetésként bemutatja az azt megelőző időszakban ott járt magyarokat és tevékenységüket is. A szerző szokatlan nézőpontot választott a téma bemutatására, mert összefonta az ott élő és működő magyarok tevékenységét a világpolitikai történéseivel, nem feledve az államközi kapcsolatok építésének állomásait sem. A történet a szereplők szemszögéből időrendben halad, az ő tevékenységük van előtérben, de háttérként az olvasó megismerheti a vállalkozásra ható változó történelmi környezetet is.

A történet Marco Polo utazásával és indul. Tőle értesülnek a művelt európaiak Zipanguról és népéről, valamint Kubilaj kán a szigetország ellen indított sikertelen hadjáratairól. 150 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a portugálokat a rossz irányú szelek 1543-ban Tanegasima, Dél-japáni szigetére sodorja, akik azonnal kereskedni kezdtek a helyiekkel.  

Az első honfitársunk, aki Japánba érkezett Uremann János dalmát jezsuita szerzetes volt. 1614-től hét éven át hittérítőként működött a Japánból kitoloncolt jezsuita misszionáriusokkal együtt a kimentett több száz japán keresztény nevelésében és gondozásában. A második magyar Jelky András bajai szabólegény volt, aki holland tisztként utazott kiküldetésbe Japánba. A szerző a mai kutatási adatok alapján értékeli Jelky 1767-68-as útját Dedzsima szigetére és esetleges látogatását a fővárosba, Jedóba. Harmadiknak 1771-ben gróf Benyovszky Móric magyar és lengyel főnemes Kamcsatkából menekülve lépett a bezárkózott szigetország földjére azért, hogy eltulajdonított hajójukat feltöltse, de egyben kereskedelemről is tárgyalt, és ami még fontosabb Japánt figyelmeztette az oroszok készülődésére. Negyedik a pozsonyi születésű Bettelheim Bernát orvos misszionárius volt, aki angol színekben Okinaván, a mai Nahában 1846 és 1854 között működött. Sokakkal haragban állt, de Matthew Perry főkapitány látogatása alatt nélkülözhetetlen szerepet töltött be a kapcsolattartásban.

Matthew Perry második küldetése során elért, Japán 1854-es megnyitása tette lehetővé, hogy külföldi vállalkozók telepedjenek le az erre engedélyezett kikötőkben és az érdekelt országok barátsági és kereskedelmi szerződéseket kössenek a szigetországgal. Az első egyezményt az amerikaiak kötötték, őket az angolok követték. A belépési pont fővároshoz legközelebb fekvő megnyitott kikötő Jokohama, akkor még kis kis halászfalu lett, mely hihetetlen gyors fejlődének indult. A településen alakították ki a külföldiek telepét, mely különleges státuszt kapott. Jokohama lett a magyar vállalkozók székhelye is. A külföldiek telepen kívüli mozgása ekkor még erősen korlátozott volt. A sógunátus ereje még nagy volt és etikája szigorú. Az országban egy évtizedig komoly nyugtalanság volt érezhető, időnként lázadással. A sógunátus bukása és a császári uralom 1868-as visszaállítása teremtett rendet és megindult a feudalista viszonyok felszámolása. Japán a modernizáció mellett döntött. Át kellett rendezni a tulajdonviszonyokat, fel kellett építeni egy új adminisztrációt, de ezen az akadályokkal teli úton a japánok nagy lendülettel indultak el.

A Monarchia a tengerrel rendelkező országokhoz képest jelentős késésben volt, nem voltak tengerentúli konzulátusai és követségei. A rövidesen megnyíló Szuezi-csatorna 1866-os híre felértékelte az ázsiai piacokat. 1868-ben megérett az idő, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalos delegációja világ körüli útra induljon, hogy egyezményekkel biztosítsa pozícióját. Az 1867-es kiegyezés, a duális monarchia létrejötte biztosította az anyagi erőt, mely a közköltségek megosztásában 70:30-as arányt írt elő. 1869 októberében ért a delegáció Japánba. Angol segítséggel kötötte meg a barátsági, kereskedelmi és hajózási egyezményt, és ezzel jött létre a diplomáciai és üzleti kapcsolatok felvételének illetve megindításának jogi alapja. A Monarchia bemutatkozása, Jokohamában rendezett kiállítása jól sikerült. A figyelmesen kiválasztott ajándékok és a közintézetnek hozott adományok csak emelték a misszió és a Monarchia rangját.

Még ugyanebben az évben a magyar származású Kuhn Moritz Jokohamában kínai japán export-import céget alapított, de sanghaji kötődése erős maradt. Műkincs kereskedelemre rendezkedett be. Meghívta egyik unokaöcsét, Kuhn Arthurt Budapestről, hogy legyen az utazó beszerzője és értékesítője. Curio boltját Jokohamában a kikötőhöz közel, a Mizumachi dori 31. szám alatt 1874-ben nyitotta meg. Egy éven belül az éppen felavatott Grand Hotelben fióküzletet nyitott. Forgalmuk szép növekedésnek indult, de az igazi sikert az 1883-84-es Kalkuttai Nemzetközi Kiállítás hozta meg, ahol kiállított japán anyaguk 12 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérmet nyert. Uralkodók és családjaik, nemesek és múzeumok vásároltak náluk. Csak a legjobb minőségű japán árut kínálták, és teljes kiszolgálást biztosítottak vevőiknek. Ez teremtette meg annak az anyagi alapját, hogy a Kuhn & Co., lerakatot nyisson Kalkuttában, nemsokára curio boltot Hongkongban, Londonban és Szingapúrban. Nemzetközi hálózata elsősorban japán antik és modern művészi darabokat és minőségi kínai kézműves termékeket árult. Kuhn & Co., szakértelme és hírneve a japonizmus terjedésével együtt nőtt. A kiterjedt hálózat működtetéséhez 1887-ben áthívta munkatársnak Jáva szigetéről távoli magyar unokaöccsét, Komor Szigfridet, aki kreativitásával új lendületet hozott magával. 1890-re Kuhn Moritz megújult erővel továbblépett, felújította üzletét és tevékenységét kiegészítette svájci óraértékesítéssel, széfek forgalmazásával és fényképészeti tevékenységgel is.

Kitűnő üzletember volt, de elkövette azt a hibát, hogy pénzét a New Oriental bankban tartotta, mely 1892-ben váratlanul csődöt. A készpénz hiányos Moritz problémáját hongkongi üzletének eladásával oldotta meg, melyet két legközelebbi beosztottjának, Kuhn Arthurnak és Komor Szigfridnek a frissen alapított cége, a Kuhn & Komor Co., vett meg. Az önállósodás megtörtént, de bő kétéves átmeneti időszakra volt szükség, amíg teljesen függetlenek lettek egymástól. A magyar utazók mindig megtalálták őket és élvezték vendégszeretetüket. A két magyar vállalkozás egymás vetélytársa lett. Nagy volt a piac és jól elfértek egymás mellett, és időnként egymást is segítették. A jól jövedelmező Hongkongról azonban Kuhn Moritz sem mondott le teljesen, ezért 1894-ben meghívta Komor Izidort, Szigfrid bátyját segédnek Budapestről, aki Kuhn Arthurral együtt egy évig működtette boltját, amit aztán bezárni kényszerült. Az új, más marketing módszereket használó Kuhn & Komor cég gyorsan növekedett és 1894-ben Jokohamában, 1897-ben Kóbéban, majd 1898-ban Sanghajban is boltot nyitott. A sanghaji bolt vezetését Komor Izidor vette át, aki családjával együtt érkezett Budapestről. A növekedés motorja a mindennapi használatra szolgáló, de művészi színezüst termékek gyártatása volt. A termékválaszték darabjait ők találták ki, de a kivitelezésre a legjobb ezüstműveseket nyerték meg. Az erősödő versengésnek Kuhn Moritz váratlan halála vetett véget 1901-ben.

A magyar utazók sorát Gróf Zichy Ágost és bátya nyitotta meg, akik 1876-ban érkeztek Japánba. Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai 1878-as útján vadászni jött a szigetországba. Nagaszakiból indulva Hokkaidó szigetét is bejárta és közben megmászta a Fudzsi-hegyet. Őt kísérte el Gustavus von Kreitner osztrák főhadnagy geográfus és térképész, aki 1886-tól 1893-ig a Monarchia jokohamai főkonzulja lett. A Monarchia legátusa Tokióban gyakran költözött. Jokohamában 1876-ban létesült konzulátusunk, mely 1880-ban a legátusnak is otthont adott. A követség új épületét Kioi-csóban csak 1898-ban avatták fel. A kereskedelmi forgalmunk Japánnal 1870-es évek közepén indult. Magyarország selymet és rizst vett. Mi cukrot, torpedót, lovakat és műszaki termékeket szállítottunk. Egyre több japán utazó kereste fel hazánkat, ami segítette az önálló Magyarország képük kialakítását.   

A kapcsolataink felvétele óta Japán hatalmasat fejlődött, modernizálódott, ugyanakkor megtartotta tradícióit. A technika vívmányai országosan gyorsan teret hódítottak, komoly vasúti, ivóvíz-, gáz- és távíróhálózat épült ki. Tengerhajózásban, haditengerészetben figyelemreméltó eredményeket értek el. Oktatási rendszeréről a mértéktartó külföldiek is elismerően írtak. Az angol nyelv mellett a német is teret hódított. Mezőgazdasága megtartotta a régi japán jegyeket, de ipara, különösen tőmeggyártása külföldi segítséggel nagy fejlődést mutatott. Bankrendszere is kialakult, nemzetközi műveletekben ügyesen vett részt és jól szolgálta az egyre jobban növekvő külkereskedelmet. A városok, különösen a kijelölt szerződéses kikötővárosok minden várakozást felülmúló fejlődésen mentek keresztül. Különleges státuszukat 1889-ben vesztették el. A századfordulóra Jokohamában félszáz fősre növekedett a Monarchia kolóniája. Az ott élőknek majdnem a fele magyar volt, többségüket a Kuhn és Komor család tagjai tették ki. Az ország természeti adottságai nem változtak, gyakoriak voltak a földrengések, tájfunok, de hazánkfiai meg tanultak ezzel együtt élni.

1902-ben érkezik meg Elked Antal, Ázsia első magyar bankárja Kóbéba, aki az Orosz-Kínai Bankot képviseli. A japánoknak fizetendő kínai kártérítést bonyolította. Elked japán nőt vett feleségül, mindketten nagy sportemberek voltak. Kóbéban hamar megtalálta a Kuhn Gyula által vezetett magyar curio üzletet, és nemsokára találkozott Arthurral és a Komor fivérekkel is. 1905-ben helyezték át a jokohamai bankfiókba helyettes vezetőnek. A XX. század első évtizedében Kuhn & Komor cég arany évei következtek. Sikerüket jellemzi, hogy ezüstárujuk minőségéért 'Asprey' of Asia megkülönböztető címen emlegették őket. Az 1905-ös oszakai V. Nemzeti Ipari Kiállítás szállítmányozói lettek és ugyanakkor kiállították kollekciójukat is. A kiállításon először szerepeltek külországok, így a Monarchia is bemutathatta legjobb termékeit. Az egri bikavér oklevelet kapott.

Kölcsönösen megélénkült a hivatalos érdeklődés a japánok és magyarok között. Shiratori Kurakichi a magyarokat Európában élő ázsiai népnek tartja. 1906-ban külképviseletünk kölcsönösen nagykövetségi szintre emelkedett. Kapcsolataink további erősödését igazolta Nashimoto herceg budapesti látogatása 1909-ben, aki titkos küldetést is teljesített és itt Budapesten találkozott Ferenc József császárral és magyar királlyal. Ezt követően nevezte ki Palotay Ödönt Japán tiszteletbeli konzuljának. Egy éven belül Fushimi herceg és felesége is Budapestre látogatott.

A háborús feszültség növekedése megváltoztatta a látogatók struktúráját és a vásárlási szokásokat. Kuhn & Komor cég elsőnek a szingapúri üzletét zárta be. Az öregedő Kuhn Arthur feleségével együtt 1913-ban visszatért Budapestre és helyét Hongkongban Szigfrid vette át, s fiára, Komor Györgyre bízta a jokohamai üzlet vitelét. A háború kitörése után a Monarchia hadat üzent Japánnak és Kínának, és mi magyarok ellenségnek minősültünk és diplomatáinknak is el kellett hagyni állomáshelyeiket. A hatóságok rövidesen bezártatták a Kuhn & Komor cég hongkongi üzletét, de Komor Szigfrid maradhatott Hongkongban. Komor Izidor sok magyar hadifogoly szerencséjére a háború végéig sanghaji üzletét működtette és a hadifogságból megszökötteket mindenben segítette, a hadifogolytáborban maradtakat pénz-, ruha- és könyvküldeményekkel támogatta. A britek 1919-ben Komor Izidort fiával, Pállal Németországba repatriálták. Érdekes módon Japánban a magyar tulajdonú üzletek tovább működhettek, igaz gyér fogalommal. A távol-keleten rekedt több mint 2000 magyar hadifogoly sorsa akkor javult, amikor a japán expedíciós hadsereg átvette a táborok feletti felügyeletet. Majd foglyaink hazajuttatásában a japánoktól sok segítséget kaptunk. Közülük közel harmincan telepedtek le Japánban.

Trianonban a japánok ellenünk szavaztak, de az új önálló Magyarország stabilizálódása után az elsők között vettük fel a diplomáciai kapcsolatot. Politikai és gazdasági kapcsolataink nem indokolták az állandó külképviselet nyitását, ezért a kapcsolatok ápolását a civil szféra vállalta magára. Ennek a fő ereje a Magyar-Nippon Társaság volt. Kereskedelmi forgalmunk Japánnal a húszas évek közepén indult meg, s kis késéssel a szükséges egyezmények is megszülettek. Egészen 1939-ig Japán Bécsből, Magyarország Tokióból, a spanyol követségen keresztül intézte a konzuli és a nemzetközi teendőket.

Japánban a magyarok legtöbbje Jokohamában, kisebb részük Kóbéban élt. A hadifoglyok közül Sikos János mérnök Jokohamában gyárat alapított és az ipari hűtés elismert szaktekintélye lett. Komor György ügyes érzékkel divatüzletet nyitott Tokió központjában az Imperial hotel mellett. Elked bankár új tőzsdeirodája szintén Tokióban működött. Mások is találtak munkát és majdnem mindenki anyagiakban is gyarapodott. 1923. szeptember 1-én a Nagy Kantó földrengés katasztrofális csapást mért a magyarokra is. A Komor & Komor cég jokohamai és tokiói üzlete összeomlott és teljesen kiégett. Komor György várandós felesége a leomlott faházból nem tudott kimenekülni, férje a gyorsan terjedő tűzből nem tudta kimenteni. Sikos János gyára szintén porig égett, de élete megmaradt, szerencsére ő nem volt Jokohamában. Elked Antalék irodája is használhatatlanná vált.

A magyarok azonban maradtak, és itt folytatták életüket az újjáépülő Jokohamában. Komor György 1926-ban tért vissza és betársult barátjának, George Russelnek a cégébe, a Curnow ital nagykereskedésbe társult be, ahol önálló K & K részleget alapított. Sikos János újra felépítette gyárát, és kifejlesztette japán első ipari hűtőrendszerét, melyet a japán haditengerészet az i-osztályú tengeralattjárókra rendszeresített. A rendelés nagysága miatt Manzensha néven új vállalatot alapított. Metzger Nándor 1929-es első látogatása meglendítette a magyar ügyeket és Komor Györggyel összefogva 1932-ben, a Matsuzakaja áruházban sikerült megrendezni az első magyar kiállítást. Ugyanebben az évben a magyar Kereskedelmi Minisztérium Metzger Nándor kinevezte Japánba kulturális és kereskedelmi képviselőnek. Feleségével együtt ők is Jokohamában telepedtek le. Japánban különböző szervezetek alakultak a magyar kulturális kapcsolatok ápolására. Egymást követték a rendezvények és 1936-ban sor került egy igazán nagyszabású magyar nemzeti és iparművészeti kiállítás megrendezésére, szintén a Matsuzakaya áruházban. Az Imperial hotelben rendezett japán-magyar találkozón szinte a teljes Japánban élő magyar kolónia részt vett. 1937-ben érkezett meg Nagy József szalézi testvér, nyomdász és elektromos szakember, aki az Ikuei Szalézi Iskola tanára és nyomdásza lett. Japán hivatalos meghívásra 1939-ben érkezett meg Haár Ferenc fényképész és felesége, akik Tokióban telepedtek le. Haár Ferenc a japán idegenforgalmi hivataltól kapott megbízásnak köszönhetően körbeutazta és fényképezte Japánt, három albuma jelent meg.

Kapcsolataink igazi lendületet 1939-ben kaptak a külképviseletek kölcsönös megnyitásával. Megkötöttük a japán-magyar kulturális egyezményt és Magyarország elsőként csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. A tokiói magyar külképviselet végre hivatalosan is képviselte a Távol-Keleten élő magyarokat, nemcsak Japánban, hanem Kínában és Mandzsúriában is. 1943-tól jelent meg a Keletázsiai Magyarság című havilap, a távol-keleti magyarok hivatalos közlönye. A háborús időszak sajnos kereskedelmi kapcsolatainkra rányomta bélyegét és a szállítások megszűnőben voltak. 1944-ben a japánok elrendelték a Tokióban élő külföldiek kijelölt vidéki helyekre való kiköltöztetését. Így az éppen elkészült sibujai követségünket Sengokukara-ba kellet áttelepíteni. A súlyos veszteségekkel járó háború végét, és Japán amerikai megszállását a sok nélkülözéssel küszködő magyarok vidéken érték meg. Diplomáciai képviseletünket 1944-ben felfüggesztették, de a konzuli ügyek vitelére engedélyt kaptunk és 1947-ig gyakorolhattuk. A budapesti Japán követség is bezárt. Diplomáciai kapcsolataink nem szűntek meg, csak megszakadtak. A megszállást követően a magyar kolónia fele elhagyta Japánt és szétszóródott a világban.

A háború utáni újrakezdés nehézségei egyaránt érintettek mindenkit, de Haár Ferenc munkát kapott az amerikaiktól és a japánoktól, Komor György újra curio kereskedéssel tudott indítani, Nagy József szalézi szerzetes testvér részt vett az árvák összegyűjtésében és oktatásuk megszervezésében, Sikos János leégett üzemét újra felépítette és ipari hűtésre specializálta magát. 1949-ben Haár Irén is vállalkozásba kezdett és megnyitotta Irene’s Hungaria vendéglőjét Tokió szívében, a Ginzán. Ez a vendéglő világhírű lett, de egyben a magyarok és japán barátaiknak a találkozó helye is.

A megszakadt diplomáciai kapcsolatok folytatásáról 1956-ban kezdődtek tapogatózó lépések, de az első tárgyalásokra az októberi forradalom 12 napja alatt került sor. A japán nép élénken emlékezett az amerikai megszállásra, ezért elítélte a szovjet beavatkozást. A maroknyi magyar Irene’s Hungaria vendéglőjében gyűlt össze, itt szervezték meg a gyűjtést és Nagy Imre kivégzése elleni tiltakozást is. Hivatalos elitélő nyilatkozatot a japán kormánytól nem kaphattunk, mert a japán-szovjet viszony is csak 1956 nyarán rendeződött. A kapcsolatok folytatására és külképviselet megnyitására kölcsönösen 1959-ben került sor.

A magyar vállalkozók közül csak Komor György, Sikos János és Nagy József szalézi testvér maradt Japánban. Közeledett az olimpia, a magyar sportdiplomácia jól működött, az olimpikonoknak a Japánban élő magyarok segítettek. Magyarország nevét Japánban a 10 aranyérmes szereplés népszerűsítette és felhívta a figyelmet erre a kis országra.