Sz. Tóth Gyula (Tanári notesz)

Magyar–japán. Kézben a könyv. Első fogásra vaskos, nehéz (600 oldal, rengeteg korabeli fotóval, hatalmas forrásanyaggal). Kiss Sanyi örömmel adta a tiszteletpéldányt, én ámulva vettem. És persze nagy köszönettel. Japán vonzásában, ez lett a főcím, a fontos, történetvezető alcím: Magyarok, akik szerették Japánt. Komplex kultúratörténet. Az oktatás szempontjából nézve: műveltségterület (történelem, családtörténet, ipar, kereskedelem, szállítás, politika, földrajz, életregény, Európa–Japán közvetlen kapcsolódásokkal, beágyazódva a világtörténelembe, földrészeket átszelve, a köz- és magánérdekek-értékek-szándékok és attitűdök viharában.) Szóval: „feladat”. Impozáns, sokszálú és nagy ívű, múltat és jelent összekötő, mát és jövőt figyelmeztető mű. A nemzetek közötti előítéleteket emberi teremtő tevékenységek példáival „eloszlató” hatalmas anyag. Kerüljön terítékre, kapjon minél nagyobb nyilvánosságot, boncolgassák az emberek hetedhét határon túl. Nagy gratuláció a feltáró-összegző munkáért. (Az külön ajándék, hogy még a kézirat olvasásakor, a szerző kérésére, a szövegek nyelvi szemlézésében is részt vehettem, s mint írja a köszönetnyilvánítások sorában, ez is segítette a „teljességet”.) És mennyi nagy tanulság, és megannyi következmény. Ez jóval több, mint magyar–japán. Olvasóknak, kivált kutatóknak, tanároknak ajánlott. (2017. május 5.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Miről szól a könyv?

Megjelent a könyv