Munkám elismerése

Mélyen tisztelt Nagykövet úr Őexcellenciája, méltóságos Asszony!
Tisztelt Vendégek! Kedves Barátaim és szeretett Családom!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a megtisztelő kitüntetést, a Felkelő Nap Rendjét Arany Sugarakkal és Nyakszalaggal (旭日中綬きょくじつちゅうじゅしょ)! A két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztését elősegítő közel három évtizedes munkámhoz számos japán és magyar szervezetre, partnerre és barátra volt szükségem, s most úgy érzem ez a kitüntetés egyben nekik is szól. Ebből az alkalomból szeretném kifejezni őszinte hálámat feléjük is a tőlük kapott támogatásért!

Kapcsolataink a messze múltba nyúlnak vissza, és mindkét országban régóta tudunk egymásról. A magyar és a japán nép mindig jó érzéssel gondolt egymásra, baráti népnek tartottuk és tartjuk egymást és ez igaz volt akkor is, amikor a történelem országainkat ellenkező oldalra sodorta. Japán és az Osztrák-Magyar Monarchia 1869-ben kötötte meg a Barátsági, Kereskedelmi és Hajózási Egyezményt. Történelmi tény, hogy Magyarország egy kicsit az osztrákok árnyékában maradt, azonban egyéni vállalkozói szinten a nyitást követő időktől fogva jelen voltunk Japánban. A Kuhn & Co. Jokohamában már működött, amikor a monarchia első delegációja 1869 őszén megérkezett. Ha a régi kapcsolatok történetét áttekintjük, azokban a kultúra előkelő helyet foglal el. Ismeretes, hogy Reményi Ede hegedűművész volt az első külföldi, aki a Meiji császár őfelségének, társaival együtt koncertet adott 1886-ban. 1890 körül a közvetlen magyar-japán kereskedelmi kapcsolatok is szép fejlődésnek indultak. Rezet, hántolatlan rizst, bútorokat vettünk Japánból és cukrot, torpedót (魚雷ぎょらい), röntgencsövet (エックスせん) szállítottunk Japánba. Sajnos az I. Világháború, majd a II. Világháború alatt diplomáciai és kereskedelmi kapcsolataink meg-megszakadtak, de később ismét felvettük és megújult erővel építettük.

Szeretnék elmondani egy történetet egy magyar műszaki zseniről, aki itthon sem nagyon ismert. Sikos János az I. Világháborúban orosz fogságba esett és Szibériába, Vlagyivosztok környékére került. Született őstehetség volt, aki minden gépet meg tudott javítani, és mindenféle új szerkezeteket talált ki. A fogolytáborban feltalálta magát, és jól keresett. Amikor a japánok átvették az oroszoktól a tábort, a magyar foglyoknak sokat javult a sorsa. 24 éves korában szabadult a hadifogságból, és gazdagon érkezett meg Jokohamába, ahol hűtésre specializált műhelyt nyitott. Letelepedett, megnősült. Később hűtőgépekre specializálta magát. Ő tervezte meg és készítette el Japán első ipari hűtőgépét. Megnősült, családot alapított. A japán tengerészet vele tervezteti és gyártatja le a tengeralattjárók hűtőgépeit. Szabad bejárása volt a jokoszukai tengeralattjáró bázisra. Nem kívánkozott el Japánból. Megértette Japánt és szeretett a japánokkal dolgozni. 1969-ben halt meg és a Jokohamai Külföldiek (横浜外人墓地) temetőjében nyugszik. 


Felesége által írt sírverse így hangzik: 
【ジョン・シコシここに眠る。

数奇なる運命のもとハンガリーに生まれ日本に死す。

秀でたる素質とたゆまざる努力と意志の人。
与えることのみにて求めることのなかりし人。
その碧き瞳、やさしき声音、強き腕よ。
ああ我亡きあとこの稀なる人を
かくも切なく偲ぶ者のあらんや。糸恵】   

Itt nyugszik Sikos János
Sorsa volt Magyarországon megszületni, Japánban meghalni.
Különleges tehetséggel megáldott, igyekvő és erős akaratú ember.
Mindent adott nekem és semmit sem kért.
Ó a kék szemei, lágy hangja és karja erős mikor átölelt.
Ki fog erre a csodálatos emberre gondolni, ha én elmegyek? Itoe



Sikos János története azért ragadott meg, mert rájött a beilleszkedés titkára. Biztos sok emberi és technikai nehézsége volt munkája során, voltak kudarcai, de túljutott rajtuk. Megtanult a japánokkal együtt dolgozni. Egyedül munkálkodott a sok japán között.
Én ennek ellenpárját is láttam, amikor maroknyi japán jött Magyarországra, és gyárat építettek nálunk. Szolgálatom idejére esett a TDK, a Magyar Suzuki, a salgótarjáni Glasswool, a Sony, a Denso magyarországi üzemeinek építése, hogy csak egy párat soroljak fel. Az engedélyezéstől kezdve, az építésen, beüzemeltetésen keresztül a normál üzemig sok probléma lépett fel. Ekkor a japánoknak, akik szintén csak páran voltak, kellett megtanulni, hogy kell a magyarokkal dolgozni. Szép sorjában kiderült, hogy a nagy problémák megoldhatók, sokszor az idő maga oldja meg. Az emberi ütközések legtöbbször abból adódnak, hogy nem értjük pontosan egymás gondolatát. A magyar és a japán munkaritmus különböző, ezt figyelembe kell venni. Jó szóval minden gond elsimítható. Nagyon fontos felismerés volt az, hogy függetlenül attól, hogy a vállalatoknak nincs egymáshoz semmi köze, magyarországi tapasztalataikat jobb, ha önzetlenül átadják egymásnak, mert munkájuk könnyebb lesz és sok buktatót ki tudnak kerülni. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy lassan – nem a japánok által elvárt ütemben – a magyarok is megtanulták a japán vállalatirányítási kultúrát és alkalmazkodtak. Kezdünk összeszokni.

A minőség kérdéskörére még szeretnék külön kitérni. A herendi porcelánra mindig büszkék voltunk. 1986-ban a Magyar-Japán Barátsági Szumo Kupa alapításának egyik kezdeményezője voltam, ami sokat segített a magyar név ismertebbé tételében és kivitelünk növelésében. A kupát közel hússzor adtam át, és élőben éreztem a kupa marketing erejét. A japán piac igényeit követve sok új terméket fejlesztettünk, például sörös kupát, amit addig nem gyártottunk, s nem is egyet, hanem hat különfélét a Kirin Mug Collection sorozatba. Bevezettük a japán minőséget a Manufaktúrában. Több mint 160 éves múlttal a hátunk mögött azt hittük, hogy a manufakturális gyártásban majdnem mindent tudunk. A kilencvenes évek elején nagyon nehezen álltunk rá, hogy japán szakemberek bejöjjenek a Manufaktúrába és átvilágítsák termelési és minőség ellenőrzési rendszerünket. Meglepetésünkre kiderült, hogy mennyi mindent lehet még javítani, kis és nagy dolgokat egyaránt. Láttuk élőben, hogyan kell kaizenelni, s élvezzük annak hasznát. Nem volt egyszerű a javaslatok bevezetése, de megérte. 1996-ban megkaptuk a IIASA-Shiba Díjat.

Összegzésül elmondható, hogy mind a mai napig sok tanulnivalónk maradt még, olyan alapkérdésekben is, mint pl. Mi a minőség? Hogyan szervezzünk gyárat? Hogyan javítsunk gyártási folyamatokon? Erről azt hiszem a jövőben még sokat fogunk beszélni.

Ahogy korosodom, látom, hogy a világ gyorsul, a kommunikáció szinte szakadatlan lett. Ugyanakkor érzem, hogy növekszik a száma azoknak a kérdéseknek, amit csak nyugodtan leülve lehet megbeszélni és megoldani. Az általam vezetett Magyar-Japán Gazdasági Klub ezt a feladatot karolta fel, és a fehér asztal feletti kapcsolattartás hasznosságát hirdeti és támogatja. Fontosnak tartjuk a japán ismeretek terjesztését a középiskolás fiatalok körében, ezért vállaljuk 2005 óta ötévente az országos verseny megrendezését.

Érzem, hogy ez a tevékenység értelmes és hasznos. A most adományozott megtisztelő kitüntetés ebben az érzésemben megerősít, és a folytatáshoz erőt ad.
Köszönöm!

A kitüntetés híre az MJGK honlapján olvasható. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Miről szól a könyv?

Megjelent a könyv